Közélet

Húsklopfolóval próbálta védeni magát a 91 éves férfi

rablás kispaládon (kispalád)
rablás kispaládon (kispalád)

A támadók pénzt és néhány üveg pálinkát vittek magukkal.

A háromfős csapat szerda hajnalban tört be a kispaládi házba. Tudták, hogy egy 91 éves – vagyis koránál fogva védekezésre képtelen – férfi él ott, ezért választották célpontul. Megbeszélték, ha kell, erőszak árán is pénzt szereznek.

Az ablakon át másztak be az épületbe, ám az idős ember felébredt a zajra. Felkapott egy húsklopfolót, azzal próbálta kizavarni őket. A tettesek azonban könnyedén kivették a kezéből a konyhai eszközt és követelték az értékeit. Eközben egyikük felforgatta a házat. A rémült lakó nem mert ellenkezni, átadta nekik minden pénzét.


police.hu

A helyi rablók elvették a bankókat, felkaptak néhány üveg pálinkát majd elmenekültek. Sokáig azonban nem örülhettek, az egyenruhások elkapták őket. A 21 éves fiút, a 24 éves fiatalt és a 37 éves nőt őrizetbe vették rablás miatt.A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Új Btk.

A július elsejével életbe lépett új Büntető törvénykönyv minősített esetként aposztrofálja  az idős emberek sérelmére elkövetett bűncselekményeket. Emberölés, testi sértés, rablás, kifosztás, sikkasztás és csalás – ha választott áldozat a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva képtelen, a tettesek csak tetézik bajt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik