Közélet

Bekamerázná az emberek otthonait a rendőrség

Az orwelli megfigyelés (egyelőre) opcionális, és fizetni is kell érte.

Kicsit félve írjuk meg ezt a Thaiföldről érkezett hírt, nehogy a jó magyar rendőrség kapva kapjon az alkalmon, bár gyanítjuk, itt Európában kicsivel nagyobb hatása volt George Orwell regényének, az 1984-nek ahhoz, hogy egy ilyen bűnmegelőzési eszközt könnyen le lehessen tolni az emberek torkán, főleg úgy, hogy még fizetni is kell érte.

Azonban úgy tűnik, hogy Thaiföldön a mindenre, így az emberek otthonára is kiterjedő kormányzati megfigyeléstől nem kezdi el a hideg rázni a helyieket. A bangkoki rendőrség ugyanis otthonokban kezd el térfigyelő kamerákat elhelyezni, amelyek egyenesen a rendőrségre továbbítják a felvételeket, ahol valós időben nézhetik, mit csinál a négy fal között a nép.

A Nation című thai lap cikke szerint szerdától kezdik el az egyelőre még csak próbaüzemben működő, Csodaszemeknek nevezett programot. Az orwelli megfigyeléstől nem aggódó lakástulajdonosoknak 6000* thai bátot, (nagyjából 42 ezer forint) kell fizetniük a kamerák beüzemeléséért, majd 300 bátos, azaz nagyjából 2100 forintos havidíjat kell letenniük, hogy a rendőrség minden mozdulatukat megleshesse.

A rendőrség közlése szerint a kamerák felszerelésével jelentősen csökkenne reakcióidejük, és már öt-tíz perc alatt ki tudnak érni, ha valaki betörne a kamerával védett házakba. Egy lakásban egyébként legfeljebb három kamerát helyeznének el, üzletekbe pedig akár tízet is. A rendszer felavatási ünnepségén a thaiföldi kormányfő is részt vesz, minden bizonnyal teljesen eloszlatva ezzel a rendőrségi akcióban kormányzati megfigyelést látó paranoiások összes aggodalmát.

Térfigyelő kamerákat az otthonokba is?
Fotó: Fotolia

*Javítás: az első verzióban egy nulla lemaradt, és 600 bát szerepelt a hírben, köszönjünk az elírást észlelő kommentelőnek, hogy jelezte, és a hibáért elnézést kérünk!

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik