Közélet

Felakasztotta és összeszurkálta saját kutyáját

A fiatal azt mondta, az ebet egy menhely sem fogadta, elaltatását sem vállalta senki, ezért döntött úgy, hogy megöli.

Az állat tetemére járőkelők bukkantak rá kedden. Nyakán kötél volt, testét szúrások borították. Értesítették a rendőröket, akiknek sikerült rövid időn belül azonosítaniuk a tettest, egy 23 éves fiatalt.

A gyanúsított beismerő vallomást tett. Azt mondta, azért ölte meg Rexet, mert egyik menhely sem volt hajlandó befogadni, gondoskodni pedig már nem akart az állatról, mert szerinte agresszívan viselkedett. Elaltatását sem vállalta senki, mivel egészséges volt. Ezért döntött úgy, hogy elpusztítja.

Rex nyakára kötelet tett, majd felakasztotta, emellett többször megszúrta. A halott állatot ezután egy használaton kívüli aknába dobta.

A fiatal ellen állatkínzás miatt indult eljárás – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik