Közélet

Öt emberrel végzett a texasi ámokfutó

A rendőrök csak órák után tudták elfogni azt a férfit, akit most azzal gyanúsítanak, hogy megölt öt embert, közülük egyet pedig fel is gyújtott.

A harminchat éves Charles Brownlow házához először egy családi vita miatt riasztották a rendőröket, de a kiérkező járőrök már csak a gyanúsított élettársát találták holtan a helyszínen. Az ámokfutó, miután megölte a nőt, rá is gyújtotta a házat.

A férfi ezután menekülni kezdett, aminek során végzett még egy nővel, majd a család egyik barátját is meglőtte, de ő túlélte a találkozót az ámokfutóval. Később egy házaspárral is végzett menekülése közben, de szerencsére a pár hároméves gyermekét életben hagyta. A lövöldözőt órákig üldözték a rendőrök, mielőtt sikerült elkapni, még egy bevásárlóközpont alkalmazottját is lelőtte.

Fotó: CBS Local

„Mindannyian megdöbbentünk. Mióta elkaptuk, azon gondolkodunk, hogyan történhetett meg ilyesmi az államban” – áll értetlenül az eset előtt a helyi rendőrség vezetője. „Ez egy kis vidéki közösség, ahol az emberek ismerik egymást és jó kapcsolatot ápolnak mindenkivel. Megrázott minket ez az eseménysor” – tette hozzá.

Az ámokfutónak már korábban is volt dolga a hatóságokkal, állt már bíróság előtt családon belüli erőszakért, betörésért és illegális marihuána-birtoklásért is, most emberölés a vád.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik