Közélet

Halálra vert egy idős nőt a borsodi rabló

gyilkosság felsőregmecen (gyilkosság, emberölés, )
gyilkosság felsőregmecen (gyilkosság, emberölés, )

Az asszonyt egy helyi férfi ölte meg. A rendőrök egy vasútállomáson kapták el.

Fél nap alatt elfogta a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint Felsőregmecen halálra vert egy idős nőt – közölte a rendőrség keddi sajtótájékoztatóján. Dr. Mecser Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitány-helyettese elmondta, a 68 éves áldozat holttestére hétfő délután találtak rá otthonában. Egy szerelő értesítette az egyenruhásokat, miután az előre megbeszélt időpontban megjelent a háznál, de senki sem nyitott ajtót. A lakásból ékszerek és egyéb értékek is hiányoztak.


A gyilkosság helyszíne (police.hu)

A nyomozók gyanúja egy helyi férfira terelődött, aki korábban alkalmi munkát végzett az asszonynál. A 34 éves gyanúsítottat 12 órán belül elkapták, a nyíregyházi vasútállomáson csaptak le rá.

A férfit nyereségvágyból elkövetetett emberölés miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Az asszony pénzét megtalálták nála, és előkerültek a rabolt ékszerek is, amelyeken egyébként gyorsan túladott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik