Közélet

Ráhívták a rendőrséget a szociális sírásóra

Nyolc lapát föld kiásásáért 15 ezer forintot kértek az Evangélikus Temetőben, ezért az urnahely előkészítését a halott hozzátartozói maguk kezdték meg, amíg a gondnok meg nem tiltotta, és ki nem hívta a rendőrséget – írja a Blikk.

Korábban a témában:

Kőhalmi Jánosné édesanyja halála után mindent rendben kifizetett, ám volt egy tétel, ami kiverte nála a biztosítékot: az urnahely előkészítése. Ez ugyanis 15 ezer forint, ami körülbelül 250 forintos percdíjat jelent.

Így aztán élettársával nekiláttak, hogy szociális alapon maguk emeljék ki a szükséges nyolclapátnyi földet, ám ekkor az albertirsai Evangélikus Temetőt üzemeltető Szigü Kft. temetőgondnoka kihívta a rendőrséget a Kati néninek sírt ásó családra.

A halott hozzátartozója a Blikknek elmondta, a temető gondnoka „cirkuszolva” jött leállítani élettársát az ásásban. Amikor tovább ástak, kihívta a rendőrséget. Ők közölték, hogy igazolni kell magukat, ha ellenállnak, elvitetnek a pszichiátriára – mondta most is feldúlva Erzsébet, akinek édesanyja még életében 2020-ig kifizette a párjával közös sírhelyet.

A Szigü Kft. illetékes vezetője, Móricz Mátyás szerint a sírásás díját a temető tulajdonosa, az Evangélikus Egyház presbitériuma határozta meg szerződésben az üzemeltetőnek. Csató Balázs tiszteletes, aki jelen volt a temetésen, sajnálatosnak tartja a történteket.

Az üzemeltetőnek a temetkezési vállalkozással szemben kizárólagos joga van a ravatalozóhasználat és a sírásás díjának beszedésére. A rendőrök jogi felvilágosítást adtak, de eljárás nem indult, mivel sem szabálysértés, sem bűncselekmény nem történt – tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A parlament szeptemberben döntött a temetkezésről szóló törvény módosítását, amely bevezeti a szociális temetést. Szociális temetésnél a hozzátartozót nem terhelik költségek, az állam ingyenesen biztosít sírhelyet és koporsót vagy urnát, gondoskodik a holttest hűtéséről, szállításáról. A hozzátartozó azt vállalja, hogy ő vagy akit felkért, közreműködik az elhunyt temetésre való előkészítésében (mosdatásában, felöltöztetésében), a sír kiásásában és visszahantolásában, a koporsó vagy az urna szállításában a temetőn belül, továbbá a sírba helyezésben vagy az urnaelhelyezésben.

A szociális temetést az elhunyt hozzátartozói 2014. január 1-jétől kérhetik az önkormányzattól.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.