Közélet

Rablók életét igyekeznek menteni a rendőrök

Pancelszekreny(960x640)(1).jpg (páncélszekrény, )
Pancelszekreny(960x640)(1).jpg (páncélszekrény, )

A bűnözők életükre veszélyes széfet loptak.

A svéd rendőrség a helyi sajtón keresztül igyekszik elérni pár rablót, akik elloptak egy páncélszekrényt, feltehetően azt gondolva, hogy abban nagyobb mennyiségű pénzt fognak találni – közölte a The Local svéd kiadása. A széfben azonban nem pénzt, hanem tíz kilogramm lőport tároltak tulajdonosai. „A kirabolt cég egyik munkatársa azt állította, hogy ez negyven tonna szikla megmozgatásához is elég” – közölte a betöréssel kapcsolatos nyomozásban részt vevő egyik helyi rendőr.

A rendőrségen attól tartanak, hogy a páncélszekrény a rablókkal együtt fel fog robbanni, ha a bűnözők lángvágóval próbálják felnyitni. A hatóságok a svéd sajtón keresztül igyekeznek üzenetüket eljuttatni a rablókhoz, hogy megakadályozzák a tragédiát.

Nemrég egy hasonló eset történt az Egyesült Államokban, ahol a rablók nem voltak olyan szerencsések, hogy figyelmeztetést kapjanak a hatóságoktól, és meg is haltak, amikor megpróbálták egy lángvágóval feltörni a kirabolt cégnél talált széfet, amelyben pénz helyett petárdák és tűzijátékok voltak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik