Közélet

Minden rendőrkapitányság gyerekbarát lesz

gyerekbarát kihallgatószoba (gyerekbarát beszélgetőszoba, )
gyerekbarát kihallgatószoba (gyerekbarát beszélgetőszoba, )

Az igazságügyi miniszter azt ígérte, év végig átadják az összes ilyen helyiséget.

Év végéig minden megyei rendőr-főkapitányságon létrehoznak legalább egy gyermekbarát meghallgatószobát – közölte a közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Nyíregyházán, ahol átadta az ország tizenhetedik ilyen jellegű helyiségét. Navracsics Tibor elmondta, másfél évvel ezelőtt született rendelet a gyermekbarát meghallgatószobák létrehozásáról.

Gyerekbarát kihallgatószobákról készült riportunk itt:

A céljuk az volt, hogy egyszerűsítsék a jogszabályi környezetet, másrészt pedig a bűncselekmény áldozatává vált gyerekek számára ne tűnjön félelmetesnek és idegennek a rendőrségi vagy a bírósági nyomozati munka.

A szobák létesítése széles körű összefogás eredménye, amelyben a rendőrségi dolgozók maximális áldozatkészségről és adakozásról tettek tanúbizonyságot – tette hozzá a miniszter.


Fotó: Neményi Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik