csomagtartoban-a-gyomroi-pedofil(960x640).jpg (csomagtartó,)
Közélet

Pedofilt zártak a csomagtartóba a gyömrői erdőben

Fordult a kocka, gyanúsított lett a sértettből.

A rendőrség vasárnap számolt be a „csomagtartós” esetről. Elmondták, a gyömrői vadőr tett bejelentést, miután az erdőben talált egy kocsit, melynek hátsó ablaka be volt törve, és egy férfi kiabált a csomagtartóból. A helyszínre tűzoltókat riasztottak, ők szabadították ki a bezárt embert. Az 54 éves budapesti férfi azt állította, egy ismerősével érkezett a gyömrői erdőbe, ahol három ismeretlen alak bántalmazta, összekötözték kezét, lábát, elvették pénzét és a nála lévő három telefont, majd elmentek. Beszélt arról is, szerinte az említett ismerős – egy 17 éves fiú – is “sáros” az ügyben, nem véletlen csalta őt az erdőbe.

Gyorskötözővel fogták össze a lábait (police.hu)

Előzetesbe kerültek

A rendőrök nem sokkal később négy fiatalt hallgattak ki. Két 19 éves fiút és egy évvel idősebb társukat Budapesten kapták el, a 17 éves gyömrői kamasz pedig önként jelentkezett, miután megtudta, egyenruhások keresték otthon. Mindannyian őrizetbe kerültek, sőt, a bíróság úgy döntött, előzetesben a helyük rablás miatt.

Gyermekpornóval volt tele a gépe

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn azonban már arról számolt be, hogy felmerült a gyanú, az 54 éves férfi sem „ártatlan”. Ennek fényében nyomozók kutatták át a lakását, ahol számos „bűncselekmény elkövetéséhez köthető tárgyat” találtak, egyebek mellett lefoglalták a számítógépét is.

A férfit gyermekpornográfia, szexuális kényszerítés, valamint zsarolás miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Rendőrt hívott rá, pedig ő zsarolhatta

A Hír24 úgy tudja, a rendőrök több DVD-t vittek el a helyszínről, információink szerint vélhetően a videókat – a nem pedofil tartalmú felvételeket – a férfi készítette. A gyanúsított ellen – ahogy azt említettük  – zsarolás miatt is eljárás folyik. Úgy értesültünk, az említett 17 éves fiú az, akit valamivel “sakkban tartott”.

A férfit őrizetbe vették, előzeteséről hétfőn döntenek. Információink szerint az egykori sértettet jelenleg is kórházban ápolják, sérülései súlyosak, nyílt lábszártörést szenvedett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.