Közélet

Hat évet kapott, pedig mindenáron ölni akart a vecsési rém

Össze-vissza beszélt, részeg volt, és ölni akart - teljesen mindegy, hogy kit.

Emberölés kísérlete, éjjel, felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés – ezért állították bíróság elé a férfit, aki tavaly júliusban kis híján megölt egy férfit egy vecsési házban. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosabb, a vádlott pedig enyhébb ítéletet szeretne kiharcolni – tájékoztatott a Budapest Környéki Törvényszék.

Egyre zavartabb lett

A vádlott hajléktalan volt, egy vecsési férfi fogadta be lakásába egy másik utcán élő emberrel együtt. A vád szerint rendszeresen italoztak mindhárman, ám ilyenkor gyakoriak voltak a veszekedések, kiabálások. A vádlott részegen agresszívan viselkedett. Tavaly, június elején a lakás tulajdonosa kórházba került, a férfi pedig egyre zavartabban kezdett viselkedni. Szaladgált a lépcsőházban és azt kiabálta, hogy meg akarják ölni.

Újabb napok teltek el. Egyik szombaton a férfi egy liter bort és két sört döntött magába, majd lefeküdt aludni. Éjjel 3 óra körül azonban felkelt, magához vett egy kést, elhagyta II. emeleti „otthonát”, majd az egyik I. emeleti lakás felé vette az irányt.

Gyerekek voltak a lakásban

Az érintett lakásban egy nő lakott három kiskorú gyermekével, ráadásul velük volt fia barátnője is. Az asszony kiszólt a vádlottnak, hogy menjen haza, ám a férfi nem tágított, tovább rugdosta az ajtót. „Bemegyek, megöllek téged és a gyerekeidet” – ezt ordította. Egy órán át csinálta ezt, méghozzá olyan erővel, hogy potyogni kezdett a vakolat és a szobában lévő hangszóró is leesett a falról.

Nem jöttek a rendőrök

Időközben az asszony értesítette a rendőrséget, ám mivel az egyenruhások nem jöttek, hajnal 4 óra körül felhívta egyik ismerősét, aki szintén a házban lakott. A férfi elindult lefelé, hogy segítsen szomszédján. A II. emeleten végül összetalálkozott a felfelé szaladó vádlottal, aki meglátva őt azt mondta, hogy „megöllek, Józsi bácsi, mindenkit megölök”, majd a nála lévő késsel mellkasa felé szúrt.

A férfi próbálta elhárítani a támadást, de nem sikerült. Ennek ellenére valahogy kicsavarta a kést az őrjöngő kezéből. Időközben egy újabb lakó érkezett – az áldozat veje – aki elvette a szurkáló kését, felrohant vele a III. emeletre. Közben ő is hívta a rendőröket.

Újabb kést szerzett

A vádlott ekkor visszafutott a II. emeleti lakásba egy újabb késért. Miután megszerezte,  visszament, hogy befejezze, amit elkezdett. Maga elé tartotta az eszközt és ismét a férfira támadt, közben azt mondogatta „meg kell öljelek, meg foglak ölni”. Kiszemeltje próbálta elhárítani a támadást, eltolni a vádlottat magától. Közben veje ismét a segítségére sietett, így ketten, együttes erővel a földre vitték a késelőt. Mindaddig így tettek, míg a rendőrök a helyszínre értek.

A megkéselt férfit kórházba vitték, és bár könnyű sérülésekkel megúszta, tekintve, hogy a tettes mivel támadt rá és hol szúrta meg, súlyosabb, életveszélyes vagy akár halálos sebet is ejthetett volna rajta.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.