Közélet

Bérlakásban bujkáltak az ároktői szökevények

ároktő (ároktő)
ároktő (ároktő)

Azt még vizsgálják, hogyan menekültek el az országból.

Ön szerint kinek a hibája, hogy megszöktek a bandatagok?

Egy svájci bérház lakásában fogták el az ároktői banda házi őrizetből megszökött két tagját a helyi rendőrök szerdán kora este – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.

Kovács Viktória az elfogás körülményeiről még annyit közölt, hogy a két férfi nem tudott ellenállást tanúsítani. Azt, hogy miként menekültek el Magyarországról, még vizsgálja a rendőrség – tette hozzá.

Az elfogásról szerda este számolt be a rendőrség. Mindössze annyit közöltek, a két férfit nemzetközi segítséggel fogták el a Készenléti Rendőrséghez tartozó Nemzeti Nyomozó Iroda emberei Svájcban. A páros egy hétig sem húzta lebukás nélkül.

Brutális támadások

Mint ismert, a két férfi azért került házi őrizetbe, mert letelt az előzetes letartóztatás törvényben megszabott felső határa. Három társukkal együtt brutális támadásokat hajtottak végre, idős emberekre rontottak rá saját otthonukban 2008 és 2009 között. Tippeket kaptak, hol élnek olyan 70-80 éves vagy még idősebb, feltehetően némi készpénzt vagy értékeket őrző emberek, akiket könnyen ki lehet rabolni. Főképp vidéken és Budapest peremkerületeiben csaptak le.

A helyszínt az esti, éjszakai órákban autóval közelítették meg, kibontották a kerítést, berúgták a bejárati ajtót, és az álmukból felriadó idős embereket rögtön ütlegelni kezdték: bottal, ököllel, pofozták, rugdosták és fenyegették őket. Két áldozatuk nem élte túl a támadást, és az ügyészség szerint további három embert akartak megölni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik