bilincs (bilincs)
Közélet

Feltételesen szabadulhat az egyik legkegyetlenebb gyilkos

Életfogytiglant kapott, ám feltételesen 30 év után szabadulhat a brutális fejszés támadó.

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a fiatalt, aki tavaly februárban brutális módon megölt egy férfit, miután fajtalankodott vele. Öccse mindvégig jelen volt, sőt segített neki lefogni az áldozatot. Az elsőrendű vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, leghamarabb – feltételesen – 30 év múlva szabadulhat. Testvére 10 évet kapott, a büntetést a fiatalkorúak börtönében kell letöltenie. A bíróság mindkét vádlottat 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ügyészség által indítványozott előre kitervelt minősítést a bíróság nem állapította meg – tájékoztatott közleményében a Debreceni Törvényszék.

Aljas indok és különös kegyetlenség

A 24 éves gyilkost bűnös aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben, társtettesként elkövetett szemérem elleni erőszakban és kifosztásban mondták ki bűnösnek. Mindössze 19 éves testvére pedig emberölés, illetve a kifosztás bűntettét bűnsegédként, a szemérem elleni erőszakot társtettesként követte el a bíróság szerint. Az ügyészség szerint előre kitervelt gyilkosság történt, ám a törvényszék ezzel nem értett egyet.

Az eljárás alatt egyébként két és fél millió forint bűnügyi költség halmozódott fel, ebből 1 millió 300 ezer forintot az elsőrendű, 1 millió 200 ezer forintot a másodrendű vádlottnak kell kifizetnie.

Felismerhetetlenségig összeverte

A bíróság indoklásában kiemelte: a gyilkosság egyértelműen nemi indíttatású, brutalitását pedig igazolja, hogy az áldozatot csak ujjlenyomatáról és tetoválásáról lehetett azonosítani. Megállapították azt is, hogy az elsőrendű vádlott „emberi mivoltából kivetkőzve, a sértett emberi méltóságát mélyen megalázó módon követte el a bűncselekményt”.

Az eljárás alatt egyébként a testvérek hol visszavonták korábbi beismerő vallomásukat, hol hamis vallomást tettek, végül azonban mindketten visszatértek eredeti történetükhöz, és elmondták mi történt a végzetes napon.

Gátlástalan, durva és brutális

A gyilkosság tavaly, február közepén történt Polgáron. A holttestet egy lakatlan házban találták meg. Kiderült, a két fiú és az áldozat együtt italoztak, majd az idősebb testvér és a férfi fajtalankodott egymással. Az érintettek ezután mentek az elhagyatott épületbe, ahol az idősebb férfi pofon vágta a fiatalt, aki ezután baltát ragadott és megölte. Gyengeelméjű öccse segített neki lefogni a férfit. A vádlottak a történtek után magukkal vitték a meggyilkolt férfi farmernadrágját is.

Korábban atz ügyész azt nyilatkozta, a gyilkosság az átlagot meghaladó, gátlástalan, durva és brutális volt

Nem jogerős

A Debreceni Törvényszék mai ítélete nem jogerős, az ügyész súlyosítást kért, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.