Közélet

Gyerekeknek árulta az otthon készített cigiket

dohanyzas-cigi-cigaretta-(1)(960x640)(1).jpg (dohányzás, )
dohanyzas-cigi-cigaretta-(1)(960x640)(1).jpg (dohányzás, )

A sátoraljaújhelyi házával szemközti iskolai diákjainak adta el az általa termesztett dohányból készített cigarettákat - állítja szomszédja.

Dohányaprító gépével vágta a dohányt, majd az ebből készített cigarettát árulta egy férfi Sátoraljaújhelyen, a pénzügyőrök közérdekű bejelentést követően vizsgálódnak az ügyben – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Vám és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense az MTI-t vasárnap.

Varga Zoltán közlése szerint egy 82 éves sátoraljaújhelyi férfi jelentette, hogy szomszédja dohányt termeszt, az ebből készült cigarettával pedig főleg a házával szemközti iskola diákjait látja el.

Az idős férfi a saját lakásába vitte szomszédja dohányaprító, majd értesítette a pénzügyőröket. A szomszéd ugyanakkor a rendőrséget riasztotta, mondván a 82 éves ember a “dohánygyáros”.

A pénzügyőrök a fiatal férfi lakásán fogyasztási dohányt foglaltak le, emiatt jövedéki bírságra számíthat, azt ugyanakkor vizsgálják, hogy kié volt a dohányaprító gép.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik