Közélet

A történelem legnagyobb orgiájára készülnek

Svédország legnagyobb szvingerklubja soha sem látott partit szervez.

A világ minden tájáról özönlenek majd a partnercserés, illetve többszereplős aktusokat kedvelő szvingerek a kelet svédországi Norrsköping városába, október 19-én. A helyiek közül többen aggodalmaskodnak. A szabad szexualitás huszonegyedik századi zászlóvivői nem értik miért.

A „Tágra Zárt Szemek” (Eyes Wide Shut) partit Svédország vezető szvinger klubja, az Adam and Eve szervezi „finom, kellemes és beindult” embereknek – írja a The Local című lap svéd kiadása. Eredetileg 375 fős összejövetelt terveztek, ám mivel a jegyek néhány óra leforgása alatt elfogytak, újabb 50-et dobtak piacra. A 2500 taggal rendelkező klub vezetősége szereti rekordokkal felhívni magára a figyelmet: márciusban egy építettek egy 30 négyzetméteres ágyat, hogy megdöntsék a csoportos szex világrekordját, s bár 200 fő jelezte részvételi szándékát az eseményen, fel kellett adniuk a tervet, amikor Erotikus Oázis nevű helyük leégett. Ha a most tervezett buli jól sül el, az Adam and Eve úgy tervezi, végleg az elhagyatott belvárosi épületbe költözik.

„Tudom, hogy nem törvénytelen, de nem tartom helyesnek, hogy lakott területen tartják” idézi a The Local című lap svéd kiadása, Mariah Jacobssont. A hölgy nem lakik túl messze az Arbisteatern nevű amatőr színháztól, ahol szvingerek majd mulatni fognak, s érezhetően nehezére esik belegondolni, mi-minden fog történni a szomszédságában bő két hét múlva.

„Az efféle dolgok nem illenek ide. Nem kellene partnercserés szex-bulikat tartani ott, ahol gyerekek és családok laknak a közelben.”  – nyilatkozta a környéken lakó Louise Carlén a Svéd Televíziónak.

„Végtére is 2013-at írunk. Hogyan ijeszthet meg valakit az, hogy emberek szeretkeznek?” – válaszolta Robin Karlsson, az épület tulajdonosa arra a kérdésre, hogy miért adta ki ingatlanát a szvingereknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik