Közélet

Izsáki kényszervallatás – kártérítést kap az áldozat családja

izsaki-rendorors(960x640)(9).jpg (izsáki rendőrörs)
izsaki-rendorors(960x640)(9).jpg (izsáki rendőrörs)

Az egyezség csütörtökön született meg a rendőrség és a rokonok között.

Egyezség született a nem vagyoni kártérítés összegéről az izsáki rendőrőrsön halálra vert férfi egyenesági hozzátartozói, valamint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság között. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a megegyezés kiterjed arra is, hogy a Magyar György ügyvéd által képviselt nem egyenesági hozzátartozó esetében a rendőrség vállalja egy független orvosszakértői vizsgálat költségét.

Az indoklás szerint a vizsgálatra azárt van szükség, hogy kideüljön, utóbbi személyt a haláleset miatt  érte-e olyan személyiségi jogi sérelem, amely megalapozza nem vagyoni kártérítés megfizetését. A rendőrség nem közölte az egyenesági hozzátartozókkal megkötött, nem vagyoni kártérítés összegét.

Az ügyészség a napokban közölte, vádat emelt a halálos kényszervallatás kapcsán. Az egykori rendőrökről kiderült, korábban több embert is megvertek kihallgatás közben. A vádiratot az ügyészség benyújtotta a Kecskeméti Törvényszékhez, méghozzá összesen négy személy ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik