Közélet

Öngyilkos lett egy jósnő Szita Bence miatt

szita bence-megemlékezés (ingyenes, vágott, )
szita bence-megemlékezés (ingyenes, vágott, )

Öngyilkos lett az a látóasszony, aki ördögűzést kért Szita Bencére – tudta meg a Bors.

V. Andrea azok után ölte meg magát, hogy az ügyészség ismertette az ügy vádiratát, őt pedig tanúként idézték a gyerekgyilkosság büntetőperére. A Bors információi szerint a nő indítéka nem az volt, hogy a nyilvánosság előtt kelljen beszélnie arról, miért kért ördögűzést Szita Bencére – írja a Bors.

V. Andrea ugyanis, aki egy független egyház tagja volt, önmagát hibáztatta azért, mert Kertész Józsefet bemutatta a vele egy hitet gyakorló P. Erikának. Névtelenséget kérő forrásunk szerint azt gondolta a nő, hogy ha a két embert nem ismerteti össze, a kisfiúnak sem kellett volna meghalnia.

V. Andreát, már akkor kihallgatta a rendőrség, amikor Szita Bencét eltűntként kezdték keresni. Vallomásában elmondta: Erika deviáns kisfiúnak tartotta Bencét, akiről azt gondolta, hogy maga az ördög. Őt okolta azért, hogy tönkrement a gyerek nevelőapjával, Gyöngyi Sándorral a kapcsolata, s azért is, mert saját, Bencével egykorú fia, Balázs vesebeteg lett. P. Erika a gyerekek közti természetes rivalizálást úgy élte meg, hogy Bence bántja az ő gyerekét. V. Andrea maga is találkozott egyszer a kiskamasz Bencével, akit szavai szerint furcsának talált. Úgy vélte, megszállta az ördög.

Szita Bence nevelőapja a laptól tudta meg, hogy V. Andrea öngyilkos lett. Mint mondta, mélyen megrázta, amikor megismerte az asszony vallomását, akinek nyilvánvalóan volt oka a lelkiismeret-furdalásra. Ő volt az, aki Bence eltűnése előtt olyan látomásról beszélt P. Erikának, hogy a kisfiút az erdőben, egy fa alatt látja. Oda is került – tette hozzá elcsukló hangon a nevelőapa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik