Közélet

Sokkos állapotban Hende sofőrje

hende összetört kocsija (hende balesete)
hende összetört kocsija (hende balesete)

A képzett testőr pénteken sem tudta elmondani, hogyan is történt a baleset.

A Blikk úgy tudja, hogy a miniszter sofőrje a balesettől sokkos állapotba került, még pénteken sem sikerült összefüggően és részletesen beszámolnia az eseményekről, noha vallomása vélhetően perdöntő lehet a nyomozásban. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság csak annyit közölt: a vizsgálat szakértők segítségével folyik.

Az eddigi adatok szerint a miniszteri Audi megkülönböztető jelzést használva nagyjából hetvenes tempóban haladt. Hende hátul jobb oldalon ült, mellette tanácsadója. Beszélgettek, így fel sem tűnt nekik, hogy az út jobb oldalán egy férfi integet. A sofőr, aki a Készenléti Rendőrség munkatársa és kiképzett testőr is, úgy döntött, hogy nem áll meg, mert nem látott semmiféle, forgalmi akadályra utaló jelet: sem bóját, sem terelőkorlátot. Amikor pedig elhaladt a férfi mellett, az a megkülönböztető jelzést látva abbahagyta az integetést.

Ezután egy jobbos kanyarhoz közeledve lassított Hendéék kocsija, s ekkor érkezett szemből a versenyautó, amely a kanyart levágva áttért a sávjukba. A törés méretéből ítélve akár százas tempóban is jöhetett. Hende Csaba és tanácsadója csak az ütközésre eszmélt fel. Szerencsére mindenki be volt kötve, de annak is köszönhetik életüket, hogy egy Audiban ültek. Egy kis kategóriájú autóban nem sok esélyük lett volna a túlélésre – írja a Blikk.

Mint megírtuk, egy percen múlhatott a baleset.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik