Közélet

Bíróság előtt egy tanárra támadó szülő

iskolai tábla (tanár, )
iskolai tábla (tanár, )

A pedagógus hazaküldte a feleselő diákot, a fiú anyjának ez nem tetszett.

Gyorsított eljárásban állítanak bíróság elé egy asszonyt, aki fiának tanárát bántalmazta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kék község középiskolájában – közölte a megyei főügyészség szóvivője csütörtökön.

Szilágyi László a kedden történt esetről elmondta: a helyi Rétközi Szakközépiskola és Szakiskolába járó fiú nem akart részt venni az egyik gyakorlati órán, zavarta a tanítást és visszabeszélt a tanárának. Ekkor a pedagógus és a diák osztályfőnöke jegyzőkönyvet vettek fel a viselkedéséről, majd – az iskola házirendjének megfelelően –  hazaküldték.

Nem sokkal később a tanuló édesanyja és annak férje jelent meg az iskolában, akik az osztályfőnökkel és az említett pedagógussal próbálták megbeszélni, mi is történt. A nő kérdőre vonta a tanárt, amiért hazaküldte csemetéjét, azt  az indokot, miszerint a gyerek fegyelmezetlen volt, nem fogadta el. Szidni, fenyegetni kezdte a pedagógust, végül pofonvágta.

A vádlottat a férje tartotta vissza a további bántalmazástól – ismertette a szóvivő. A verekedő asszonyt még kedden őrizetbe vette a rendőrség, gyorsított eljárásban áll bíróság elé.

Szilágyi László megjegyezte, a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik