Közélet

Iskolából akart gyereket rabolni egy nő Budapesten

Tanóra (tanóra)
Tanóra (tanóra)

Több 13. kerületi tanintézményben is próbálkozott az asszony - szerencsére sikertelenül. Hogyan óvhatja meg a szülő ilyenkor a gyerekét?

Figyelmeztetést kaptak angyalföldi iskolák, mert a napokban egy asszony el akart vinni egy gyereket az egyik intézményből. Többen látták, ami történt, a nő megpróbált magával vinni egy gyereket, aki sírni kezdett, az asszonyt pedig elzavarták. A nőt egyelőre keresi a rendőrség.

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola igazgatója a Hír24-nek elmondta: az intézményben mindenütt kamerák vannak, és az elektromos beléptetőrendszeren keresztül illetéktelen nem juthat be. Szerinte az eset azért kaphatott ekkora nyilvánosságot, mert a tankerületi igazgató elővigyázatosságból rögtön értesítette az iskolákat, óvodákat, hogy figyeljenk jobban.

Az sem mindegy persze, hogy a gyerekek hogy viszonyulnak az idegenekhez. A pszichológus szerint fontos megbeszélni a gyerekkel, hogy ki az ismerős, és ki számít idegennek. Fontos lenne, hogy a gyerek bár reflexből nem mond ellent a felnőttnek, mégis megtanulja ezt, vagy legalább kérjen segítséget, ha nem biztos a döntésében. Ijesztgetni viszont semmiképp sem szabad a gyereket.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!

Olvasói sztorik