Közélet

Nyomoznak egy soproni rendőr ellen

Kardot-rantott-a-rendorokre(3)(960x640)(2).jpg (kard, rendőr)
Kardot-rantott-a-rendorokre(3)(960x640)(2).jpg (kard, rendőr)

A nyomozást egy hétvégi intézkedés során történtek miatt rendelték el.

Takács Péter megyei főügyész keddi közleménye szerint a rendőr zászlós a szombaton sorozatos közlekedési szabálysértésen ért férfit iratai átadására szólított fel, majd “bilincs, illetve tomfa alkalmazásával” igyekezett az utasítás teljesítésére rábírni. A férfi a rendőrségi előállítása során tett panaszt az intézkedő rendőr ellen.

Mint írja: a városi rendőrkapitányság vezetője a nap folyamán küldte meg a vádhatóságnak az ügy iratait. Ezek alapján rendeltek el nyomozást hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette és más bűncselekmény alapos gyanúja miatt.

A főügyész közlése szerint az intézkedő rendőr és az intézkedéssel érintett férfi nyilatkozatai közötti ellentmondások, valamint az intézkedés előzményeinek, végrehajtása módjának, törvényességének vizsgálata számos nyomozati cselekményt igényel, amelyeket a kedden elrendelt nyomozás tisztáz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik