Közélet

Luxusalbérletben várná az ítéletet a szlovák gázoló

szlovák gázoló (ingyenes, eva rezesova)
szlovák gázoló (ingyenes, eva rezesova)

Házi őrizetre és nyomkövetőre cserélné a zárkát Eva Rezesová.

A család egyik ismerőse szerint beadványokkal bombázták a hatóságokat, hogy házi őrizetbe kerülhessen a szlovák milliomos nő, akinek az általa okozott baleset miatt négy ember haláláért kell felelnie – írja a Blikk. A lap úgy tudja, Rezesováék arra hivatkoztak, hogy ha a rendőrségi korrupciós ügyben házi őrizetbe helyezett, az éjszaka császáraként emlegetett V. László kaphatott nyomkövetőt, ő is kaphat.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Sőt, a gázoló nő családja tovább ment, egy tetemes összegű óvadékot is letettek volna Rezesováért cserébe. Ha ezt a bíróság elfogadja, már csak egy lakást kellett volna szerezniük Magyarországon. Ám a kérelmet pechjükre visszadobták.

A baleset egy éve, augusztus 21-én hajnalban történt az M3-as autópályán. Eva Rezesova terepjárójával egy kocsinak ütközött: hátulról szaladt bele a járműbe, amely így nekicsapódott a szalagkorlátnak. Az autó kigyulladt, benne négy utasával. Hárman bennégtek a kocsiban, negyedik társuk két nappal később, a kórházban belehalt sérüléseibe. A bűncselekményért, amellyel vádolják 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Az ügy tárgyalása kedden kezdődött a Budapest Környéki Törvényszéken. A nő tagadta bűnösségét és nem tett vallomást, így a korábbiból idéztek, miszerint nem volt ittas, a baleset idején pedig egy kamiont előzőtt, amikor hirtelen irányjelzés nélkül kivágott elé a másik autó, és így már nem tudta elkerülni az ütközést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik