Közélet

Fegyverrel rabolt a magyar titkosszolgálat embere

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat épülete (Nemzetbiztonsági Szakszolgálat)
Nemzetbiztonsági Szakszolgálat épülete (Nemzetbiztonsági Szakszolgálat)

Igyen akart tankolni, dulakodott, fegyvert rántott és rendszámot hamosított – az NBSZ embere nem aprózta el. Végül egy kutas "szerelte le".

A Budapesti Nyomozó Ügyészség fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomozást rendelt el a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat egy hivatásos állományába tartozó tagja ellen – közölte csütörtöki közleményében a Fővárosi Főügyészség.

Azt mondta, lőni fog

A jelenlegei adatok szerint a titkosszolgálat embere szerda este 8 órakor gurult be kocsijával az egyik XIII. kerületi benzinkútra. Megtankolta kocsiját, fizetni azonban nem akart.  A kutas odalépett hozzá, próbálta útját állni, ám a gyanúsítottnak ezt nem tetszett: nekiesett az alkalmazottnak. Dulakodás közben a titkosszolgálatosnak sikerült megszereznie az ülésen lévő – egyébként engedéllyel tartott – fegyverét, és ráfogta a kútkezelőre. Közölte vele, ha nem engedi útjára, bizony lőni fog.

Kijátszotta a szuperképzett titkosszolgálatost

A kutas hátralépett, majd megkerülte a kocsit és kinyitotta a jobb szélső ajtót, így sikerült megszereznie és félredobnia a fegyvert, amit időközben gazdája visszatett az ülésre. A gyanúsított ezután bepattant az autóba és elszáguldott. Kiderült az is, a kocsira hamis rendszámot szerelt.

A tettest még aznap este elfogták a rendőrök, a Budapesti Nyomozó Ügyészség ügyészei hajnalban hallgatták ki. A titkosszolgálat emberét őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását is – közölte Ibolya Tibor, fővárosi főügyész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik