Közélet

Szétvert karnevál – a rendőrség szerint nem estek túlzásba

bilincs (bilincs, kulcs, )
bilincs (bilincs, kulcs, )

Állítják, a karnevál főszervezői hívták őket, miután a kongások – a korábbi ígéretek ellenére – nem szerezték be a szükséges engedélyeket, ám újra feltűntek. A karnevál szervezői szerint a zaj többeket is zavart.

A nyugat.hu vasárnap este videót tett közzé arról, ahogy a rendőrök elvezetik a zenészeket a szombat éjjeli „instant” kongadob-koncertről. Néhány pillanattal korábban még táncoló tömeg vette őket körül. Egyszer csak valaki felszólította a fiatalokat, hogy azonnal hagyják abba amit csinálnak, mert nincs engedélyük, de először nem vette senki komolyan a dolgot. Ezután lendult akcióba a csaknem kéttucatnyi rendőr illetve biztonsági őr.

Néhány órával korábban a rendőrség is elmondta a maga verzióját. Közleményükben azt írták, a Rákóczi Ferenc utcából jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség, valamint szabálysértés tovább folytatása miatt előállítottak öt férfit és két nőt a Szombathelyi Rendőrkapitányságra, mivel többszöri felszólítás ellenére sem engedelmeskedtek.

Figyelmeztetéseket és ígéretek

Hétfőn kiegészítették korábbi tájékoztatásukat. Azt írják, a karnevál főszervezői már múlt pénteken is figyelmeztették a zenészeket, hogy szükségük van bizonyos engedélyekre, és kérték, szerezzék be azokat. Az érintettek mindezt megígérték, ahogy azt is, addig is, beszüntetik tevékenységüket. Ezzel szemben mégis „felléptek” a rendezvény helyszínén vasárnap hajnalban. A karnevál szervezői ismét megpróbáltak beszélni velük, de nem jutottak semmire, ezért kérték a segítségüket.

A Savaria Történelmi Karnevál igazgatója is leszögezte, a hajnali utcazene nem volt része a programnak, a társaság pedig híján voltak a szükséges engedélyeknek. Szommer Ildikó szerint a hangoskodás miatt a szervezőkhöz és a rendőrséghez is több lakossági bejelentés érkezett. Hiába kérték a fiatalokat, fejezzék be, amit csinálnak, nem sikerült meggyőzni őket.  A Savaria Történelmi Karneválért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke is megszólalt. Mérei Tamás arról beszélt az MTI-nek, nem egyedi esetről van szó, az érintett fiatalokat hasonló okok miatt már korábban is figyelmeztették. Közlése szerint az eset előtt személyesen kérte őket arra, hogy ezúttal ne doboljanak, ne zavarják a belváros lakosainak nyugalmát. “Felajánlottam nekik, hogy jövőre lépjenek fel a karnevál hivatalos programjában valamelyik színpadon, meg is ígérték, hogy idén nem lesz rendzavarás” – mondta. Szomorúnak tartja, hogy az európai hírű, többnapos históriás rendezvényhez, amelyen emberek tízezrei szórakoztak gondtalanul, az idén egy ilyen történet kapcsolódik.

Minden úgy volt jó, ahogy

A rendőrség közölte azt is, hogy az érintettek nem éltek panasszal az előállítással kapcsolatban. Az ügyben lefolytatott vizsgálat pedig megállapította, hogy az „intézkedést végrehajtó rendőrök a szükséges mértékig, az arányosság elvének betartásával hajtották végre a kényszerítő eszközök alkalmazását, amelyek személyi sérülést vagy anyagi kárt nem okoztak.”

Cáfolat és visszautasítás

A rendőrség a részletek ismertetése mellett közleményében cáfol és visszautasít – méghozzá a karneváli rendőri intézkedéssel kapcsolatos sajtóhíreket. Ahogy ők fogalmaznak, „a TV2 Tények 2013. augusztus 25-i adásában „Rugdostak és rángattak fiatalokat rendőrök Szombathelyen egy fesztivál után” címmel megjelent összeállítás nem a tényeknek megfelelően tájékoztatta a nézőket. A szerkesztőség birtokában lévő videofelvétel megtekintését a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság számára az adásba kerülés előtt nem tették lehetővé, az azon szereplő rendőri intézkedés mozzanatait pedig eltorzítva, azokat valótlan tartalommal megtöltve adták közre.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik