Közélet

Újabb emberek pénzét szedi el a “rendőrvírus”

számítógép-vírus (számítógép vírus)
számítógép-vírus (számítógép vírus)

Aki bedől, 20-25 ezer forinttal lehet szegényebb. A csalássorozat mögött vélhetően egy külföldi bűnözői csoport áll.

Az elmúlt hetekben ismét több bejelentés érkezett a már tavalyról ismert „rendőrvírus” kapcsán – derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából. Csak úgy mint eddig, a bűnözők a hatóság nevével visszaélve támadják meg a kiszemelt számítógépeket.

A módszer nem változott: a vírus zárolja a számítógépet, majd tájékoztatja erről a tulajdonost. Az ok: “nem engedélyezett kibernetikus aktivitás”. Az üzenetben az áll, hogy mindez a „Magyar Rendőrség”, esetenként a – rossz helyesírással írt, kitalált osztállyal ellátott, és egyébként jó ideje a Készenléti Rendőrségbe olvasztott – „Nemzeti Nyomozóiroda Kíberbűnözés Elleni Osztálya” hajtotta végre.

Az üzenet a későbbiekben is gyanúsan rossz magyarsággal „tájékoztat” arról, hogy a blokkolást és a büntetőeljárást csak úgy lehet elkerülni, ha a tulajdonos  20 ezer – olykor 25 ezer –  forintot küld a megadott átutalási rendszeren keresztül.

A rendőrség ismét közölte, soha, senkinek nem zárolja a számítógépét internetes rendszeren keresztül. Továbbá semmilyen büntetőeljárást nem lehet elkerülni azzal, hogy pénzt utalunk. Arra kérnek mindenkit, ha a vírus megtámadja a gépüket, semmiképpen ne fizessenek, mert az összeg vélhetően egy szervezett, külföldi bűnözői csoportok számláján landol.

Korszerű tűzfal, vírusirtó, rendszeresen telepített frissítések – a rendőrség ezt javasolja a kéretlen támadások ellen. Mindemellett közölték, ha a csalók mégis célt értek, tegyenek feljelentést. Ezen felül mentsék el a csalók üzenetét és csatolják feljelentésükhöz a a vírusüzenetben lévő, megvásárolt utalvány PIN kódját, mert ezzel segítik a nyomozók munkáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik