Közélet

Kilenc évet is kaphat S. Ábel

s(5)(960x640)(1).jpg (s. ábel)
s(5)(960x640)(1).jpg (s. ábel)

Engedély nélkül tartott lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette a vád. A bíróság vasárnap dönt.

A Móricz Zsigmond körtéren lövöldöző férfi ellen eljárás indult a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, a Fővárosi Főügyészség pedig szombaton előzetes letartóztatását indítványozta a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak.

S. Ábel a gyanú szerint csütörtök éjszaka három lövést adott le a budapesti Móricz Zsigmond körtéren és egy ottani gyorsétteremben, majd a személyes tárgyait a helyszínen hagyva elmenekült. A rendőrség péntek délelőtt fogta el, amikor S. Ábel a pszichiáteréhez ment elfogták.

A rendőrség S. Ábelt gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette. A fiatalembert májusban a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen két és fél év börtönre ítélt, egyebek mellett emberölés előkészületének bűntette miatt. S. Ábel a vád szerint a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen több diáktársának megölésére készült 2006 és 2010 között. A férfi az utolsó szó jogán tagadta bűnösségét.

Ügyvédje szerint a bíróság vasárnap dönt előzetes letartóztatásáról. Futó Barnabás az MTI-nek elmondta: az ügyészség bűnismétlés, szökés, és a bizonyítékok elrejtésének veszélye miatt kéri ügyfele letartóztatását. A gyanúsításban szereplő bűncselekményekért halmazatban akár kilenc és fél év is kiszabható.

A védő az ügyészi indítványtól eltérően legfeljebb házi őrizet elrendelését tartja indokoltnak, abban az esetben, ha egyáltalán ügyfele lövöldözött csütörtökön éjjel. Megjegyezte, hogy még nem ismeri kellő részletességgel az ügy iratait és S. Ábellel is csak vasárnap reggel tud személyesen beszélni.

Az S. Ábel mentális állapotával kapcsolatos kérdésre Futó Barnabás annyit mondott: legutóbb néhány hete az irodájában találkoztak, amikor a fiatalember a másik büntetőügyben az elsőfokú ítélet ellen benyújtott saját, felmentésre irányuló fellebbezését hozta el, és akkor az ügyvéd semmi különöset nem észlelt ügyfelén. Ugyanakkor hozzátette, akkor az elsőfokú bíróság kimondta, hogy a fiatalember beszámítási képessége enyhe fokban korlátozott.

Az ügyvéd arra a kérdésre, hogy engedéllyel tarthatott-e fegyvert S. Ábel, elmondta: védencének az előző ügyben vizsgált cselekmények idején még volt fegyvertartási engedélye, ám arról nincs konkrét tudomása, hogy jelenleg is van-e. A gyanúsítás alapján feltehetően nincs. A másik, emberölés előkészületének vádjával folyó ügyben a Fővárosi Ítélőtábla jár el másodfokon, ám az ügyvédnek még nincs tudomása a tárgyalás időpontjáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik