Közélet

Lányokra vadászik az éjjeli budai rém

eroszak(210x140)(1).jpg (erőszak, )
eroszak(210x140)(1).jpg (erőszak, )

Két nőt már biztosan elkapott, egyiküket meg is erőszakolta.

Az eddig ismert támadások néhány nap eltéréssel történtek, még múlt hét előtt. A férfi a budapesti éjszakában csap le, nőkre vadászik. Eddig két fiatalt kapott el, egyiküket sikerült is megerőszakolnia, a másik ellenállt, ő is csak hosszas küzdelem után, zúzódások árán tudott szabadulni. A helyszín mindkét esetben a II. kerület; a Komjádi uszoda környékén vetette magát rájuk, nem messze egymástól – értesült a Hír24.

Arról, hogy a tettes próbált-e áldozatai bizalmába férkőzni, vagy egyszerűen követte őket, egyelőre nincs információ.  Állítólag az egyenruhások már tudják, hogy néz ki a brutális támadó, személyleírás alapján keresik városszerte.

A rendőrséghez fordultunk az ügyben, ám egyelőre csak annyit közöltek, hogy szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a  Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Gyermek és Ifjúságvédelmi Osztálya, ismeretlen tettes ellen.

Mint ismert, Hajdú Péter feleségét is azon a környéken érte atrocitás. Ám Sarka Kata támadóját már elkapták, a hajléktalan férfi jelenleg előzetesben van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik