Közélet

Taxiból ugrottak ki és vertek össze két lányt Budapesten

ököl (véres ököl, ütés, )
ököl (véres ököl, ütés, )

Az egyik áldozat édesanyja felhívást tett közzéa Facebookon, hogy minél előbb kézre kerüljenek a tettesek.

„Kérek mindenkit, aki 2013 augusztus 3-án hajnali 3h körül a Vígszínház oldalában lévő éjszakai buszmegállóban tanúja volt annak a jelenetnek, hogy 2 nő és egy férfi kiszáll egy sárga taxiból, és a megállóban üldögélő 2 lányt elkezdik ütni, közben a férfi kirabolja őket, majd visszaülnek a taxiba és elhajtanak” – olvasható a Facebookon. A felhívást már 25 ezren osztották meg.

A bejegyzést az egyik áldozat édesanyja tette közzé az üzenőfalán. Az asszony azt írja, lánya fejét össze-vissza verték, az ügyben a rendőrség csoportos garázdaság miatt nyomoz.

A rendőrségi verzió egy picit másképp cseng,  a 444.hu-t arról tájékoztatták, egy Szent István körúti buszmegállóban szombaton hajnalban két taxival érkező nő bántalmazott két buszra várakozó fiatal lányt. A verekedés közben az egyik áldozat táskájából kiesett egy mobiltelefon, amit a bántalmazók magukhoz vettek. A két támadó ezután visszaszállt a taxiba és elhajtottak. A lányok először nem akarták értesíteni az egyeenruhásokat, ám egy járókelő ezt megtette, és végül az egyik megvert fiatal is elment a rendőrségre.

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik