Közélet

Hegyekben állt a drog a ferencvárosi albérletben

Marihuána  (marihuána, )
Marihuána  (marihuána, )

Tabletták, por, marihuána – volt minden.

A nógrádi és a fővárosi rendőrök közösen, a napokban csaptak le egy Budapesti lakásban. Egy IX. kerületi albérlet tele volt droggal, összesen két és fél kilogramm fehér port, három kilogramm növényi törmeléket és 12 ezer darab tablettát találtak. A lefoglalt kábítószerek utcai ára körülbelül 15 millió forint.

Az egyenruhások egy 20 éves fiatalt bilincsben vittek el a lakásból. A gyanúsított részleges beismerő vallomást tett. A rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatásukat – tájékoztatott a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

police.hu

A rendőrök csütörtökön Érden jártak, a Pest Megyei településen egy droglabort számoltak fel. A házban új, pszichoaktív szereket állítottak elő. A nyomozók összesen 150 millió forintot érő droggal távoztak, és őrizetbe vettek három fiatalt.

Az elmúlt időszakban öt fiatal halt meg egy új pszichoaktív drogtól, másnéven az ördög leheletétől. A rendőrség azóta igencsak bekeményített, sorra számolják fel a kábítószeres bandákat, ültetvényeket és laborokat, csapnak le terjesztőkre és fogyasztóra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik