Közélet

Későn műtötték, elvesztette egyik babáját

szules(430x286)(1).jpg (szülés)
szules(430x286)(1).jpg (szülés)

Hét órán át nem császároztak meg egy ikerterhes nőt, akinek ezután egyik gyermeke holtan született – írja a Blikk.

A 28 éves nőnél tavaly július 21-én éjfélkor indult meg a szülés. Az orvosok a természetes szülés mellett döntöttek, mert a babák fejjel előre feküdtek – mesélte a lapnak a nő, hozzátéve, hogy ultrahangot a szülés előtt nem csináltak nála.

Háromórás vajúdás után azt érezte, hogy valami nem stimmel. Csak később, a leletekből derült ki, hogy az egyik baba szívhangja sem volt rendben. Ráadásul csak az egyik kicsi magzatvize folyt el.

A doktorok annak ellenére sem döntöttek a császár mellett, hogy nem voltak fájásai, ezért nyomni sem tudott. Hívtak egy másik orvost aki elkezdte kipréselni a babát az asszony hasából. Végül hét óra elteltével császározták meg, az egyik gyermek életét ekkor már nem tudták megmenteni.

Dr. Ábrahám László, a családot képviselő ügyvéd szerint bár a rendőrség megszüntette a büntetőeljárást, az orvosok egyértelműen hibáztak. A rendőrségi vizsgálat idejére felfüggesztett belső vizsgálatot most újraindítják – árulta el a lapnak Dr. Kalmár Mihály, a szentesi kórház főigazgatója.

További részletek itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik