Közélet

Lottón akarták visszanyerni az ellopott milliárdot

lotto(960x640)(2).jpg (lottó)
lotto(960x640)(2).jpg (lottó)

A Borsod megyei település egyik pénzintézeténél minden bizonnyal az évszázad sikkasztását követték el.

A Blikk információi szerint a nyomozás elején a nyomozók még azt gondolták, csak egy “néhány milliós ügybe” botlottak a takarékszövetkezetben, ahol az azóta leszerelt mezőkövesdi rendőrkapitány felesége is dolgozott. Később kiderült, ő is érintett az ügyben.

A lap úgy tudja, tíz éve, hogy a takarékszövetkezet négy dolgozója nem létező személyek nevére kezdett el hitelszerződéseket kötni, a kitalált emberek iratait fénymásolóval gyártották. Eddig nagyjából 1500 esetre derült fény, a kár egymilliárd forint körüli. A pénz azonban sehol sincs, a gyanúsítottak “csak” néhány milliót tettek félre.

Az egyik sikkasztó a kihallgatásán elmondta, csak a szerencsében bíztak, lottóztak és reménykedtek, hogy megkaparintják a nyereményt.

A rendőröknek végül szerencséjük volt, egyikük otthonában ugyanis rábukkantak a nyilvántartásra, ahol vezették a kitalált emberek kitalált pénzügyeit. A rendőrség négy ember ellen nyomoz sikkasztás miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik