Közélet

Eszméletlenre verték a lányt védő fiút

kesel(210x140)(5).jpg (késelés, szurkálás, támadás, )
kesel(210x140)(5).jpg (késelés, szurkálás, támadás, )

Emberölés kísérlete miatt indult eljárás a támadó ellen.

Egy fiatalokból álló csapat értesítette a rendőröket vasárnap hajnalban, miután egyik barátjukat eszméletlenre verték az utcán Érden. Hajnali 3 óra körül indultak bulizni, menet közben csapódott hozzájuk az agresszív idegen. A 23 éves fiú erőszakoskodni kezdett az egyik lánnyal, ezt látva a társaság egyik tagja a lány védelmére kelt, az idegent próbálta lecsillapítani, ám végül dulakodni kezdtek.

Végül ő maradt alul a küzdelemben. Támadója többször megrúgta, megütötte, még azután is, hogy a földre került. A brutális fiatal csak akkor állt le, mikor látta, ellenfele már nem mozdul. Elvette áldozata telefonját, majd elmenekült.

A mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba a 26 éves férfit.

A verekedőt a helyszín közelében fogták el, megtalálták nála a mobiltelefont. Emberölés kísérlete miatt indult eljárás ellene. A bíróság kedden elrendelte előzetes letartóztatását – tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik