Közélet

Balhé a Pride után – még két férfit keresnek

pride (pride)
pride (pride)

Azzal gyanúsítják őket, hogy a július 6-i felvonulás után a Szent István körúton, majd a Nyugati téri aluljárónál "tettleg és verbálisan bántalmazták a sértetteket". A gyanúsítottak fényképeit a rendőrség honlapjára is feltették.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ismeretlen tettesek ellen. A rendőrök azt kérik, hogy aki felismeri a férfiakat, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, értesítse a rendőrséget.

A fotók ide kattintva tekinthetők meg.

A Budapest Pride felvonulás utáni atrocitás három másik gyanúsítottját már múlt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték. Egyikük ügyvédje azt nyilatkozta a Hír24-nek, hogy ügyfele “rendes, vidéki családapa, aki tisztességes családi életet él”, és a férfi bűne szerinte annyi, hogy a helyszínen volt, amikor a verekedés történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik