Közélet

Vonatrobbantással fenyegetőzött

Az ügyészség csupán próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést indítványoz a nagykanizsai férfi ellen.

A Zala Megyei Főügyészség az MTI-vel azt közölte, hogy a 31 éves férfi tavaly október 27-én a telefonjáról felhívta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság főügyeletét, és azt mondta az ügyeletes tisztnek, hogy két pokolgép fog robbanni a Nagykanizsáról Budapestre induló vonaton.

A MÁV szakemberi megállapították, hogy a nemzetközi vonat Gyékényesnél lép be az ország területére. A rendőrök a beérkező szerelvényt Murakeresztúron kiürítették, az utasokat leszállították, átvizsgálták a szerelvényt, de robbanóanyagot vagy robbantószerkezetet nem találtak.

A 31 éves férfit valótlan tényállítással elkövetett, a köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntettével vádolják. Az ügyészség azt indítványozza, hogy a Nagykanizsai Járás Bíróság a gyanúsítottat ítélje próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, és kötelezze a nyomozás 110 ezer forintos költségének megfizetésére.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi közleménye szerint a 31 éves gyanúsított azzal védekezett, hogy sok csalódás érte, és tettével magára akarta vonni a figyelmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik