Közélet

Kátyú ölte meg a biciklis lányt

kátyú (kátyú)
kátyú (kátyú)

A 21 éves lány kátyúba hajtott kerékpárjával és a mögötte haladó autó elé esett. Az autóst nem hibáztatják, a kátyút betömik.

A rendőrség tájékoztatása alapján a 21 esztendős helybéli lány a társával kerékpározott a helyiek szerint borzalmas állapotú műúton. Az előtte haladó kerékpáros még kikerülte az út szélén tátongó aszfaltlyukat, Eszternek ez nem sikerült – írja a Bors.

Belehajtott az úthibába, felborult a kerékpárral, éppen egy közeledő személyautó elé esett, amely halálra gázolta. A gépjárművezető szabályosan közlekedett, amikor elé esett az áldozat. Az ügyet ezért közigazgatási eljárásban vizsgálja az encsi rendőrkapitányság – mondta a lapnak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Jogos a kérdés, hogy a balesetet közvetlenül kiváltó kátyú miatt felmerülhet-e a közútkezelő felelőssége is. A rendőrség minden fontos adatot értékel az eljárás során – hangzik a válasz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik