Közélet

Reményük sincs a szabadulásra a romagyilkosságok vádlottainak

A bíróság szerint csak extrém esetben fordulhat elő, hogy nem lesz ítélethirdetés a 4 év lejárta előtt.

Amint arról mi is beszámoltunk, két hónappal ezelőtt szabadon engedtek egy brutális bandát, melynek tagjai a vád szerint idős embereket raboltak ki és gyilkoltak meg. Az ok: egy ember csak 4 évig lehet előzetes letartóztatásban, ha addig nem születik ítélet, ki kell engedni.

A négyéves határ a romagyilkosságok vádlottainál is közeledik, a bíróság viszont azt mondja, csak extrém esetben fordulhat elő, hogy ügyükben nem születik meg időben az ítélet.

Egy atombomba azért bezavarhat

A vádlottakat 2009. augusztus 23-an helyezték előzetes letartóztatásba, tehát innen számít a 4 év. Az ügyben a legközelebbi tárgyalási nap július 24-én lesz, ekkor a vádlottak utolsó szó jogán tett nyilatkozatait hallgatja meg a bíróság.

A Büntetőeljárásról szóló törvény szerint a bíróságnak innentől számítva 8, illetve 15 napon belül kell ítéletet hirdetnie, így ez legkésőbb 2013. augusztus 8-án történhet meg. De mi van, ha elcsúszik az ítélethirdetés?

Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője a Hír24-nek elmondta, csak “extrém esetben” történhet meg, hogy nem születik ítélet. Mivel a bizonyítást már lezárták, nem lehet az eljárást tovább húzni például azzal, hogy a vádlottak előállnak egy új tanúval, vagy “bizonyítékkal”, ahogy az sem gátolhatja a bíróságot az ítélethirdetésben, ha az egyik vádlott rosszullétet színlel, hogy elnapolják a tárgyalást.

Arra a kérdésre, hogy mit ért extrém esett alatt, a szóvivő azt mondta: ilyen lehet, ha a bíróság épületében felrobban egy atombomba, vagy jön egy atomvillanás. Tehát, valóban csak nagyon kivételes esetben történhet meg, hogy a vádlottak a 4 év lejárta miatt kiszabadulnak.

Házi őrizet, lakhelyelhagyási tilalom jöhet utána

A bíróságnak egyébként még ebben az esetben is lennének eszközei a vádlottak fogva tartására. Koszta János arról tájékoztatott, ha meg kell szüntetni a terheltek előzetes letartóztatását, akkor a bíróság házi őrizetet vagy a lakhelyelhagyási tilalmat rendelhet el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik