Közélet

Előzetesben a gyermekeit megmérgező anya

borton-lakat(210x140)(5).jpg (börtönrács, )
borton-lakat(210x140)(5).jpg (börtönrács, )

Nem csak a négy kicsivel, de saját magával is végezni akart.

Előzetes letartóztatásba helyezte egy hónapra a bíróság azt a nőt, aki a gyanú szerint múlt vasárnap megmérgezte négy gyermekét és önmagát is Kecskeméten – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.

Schmidt Gábor azt mondta, hogy az ügyben előre kitervelten, több emberen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomoz a megyei rendőr-főkapitányság. Szerdán őrizetbe vették a cselekménnyel magalapozottan gyanúsítható anyát, akinek a főügyészség indítványozta előzetes letartóztatását. Pénteken a Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte az anya előzetes letartóztatását, a végzés jogerős.

A rendőrség vasárnap súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen az Országos Mentőszolgálat diszpécserének bejelentése nyomán. Egy kecskeméti belvárosi lakóházban egy felnőttet és négy gyermeket láttak el a mentők mérgezés gyanújával – tájékoztatott aznap a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Árvai Edina hétfőn azt mondta, hogy a kórházba szállított gyerekek jól vannak, ám a rendőrség a nyomozás érdekében több információt nem ad az eljárásról. Szigeti Dóra, a kecskeméti kórház sajtóreferense hétfőn annyit közölt, hogy a család kérésére a nő és a négy gyerek állapotáról nem adhat felvilágosítást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik