Közélet

Ügyészek kezében a kenderesi rendőrverők

Közúti ellenőrzés (közúti ellenőrzés)
Közúti ellenőrzés (közúti ellenőrzés)

A nyomozást lezárták, négy ember ellen emeltek vádat.

A vádirat szerint a rendőrök január 24-én állították meg a kocsit Kenderesen. Felmerült a gyanú, hogy a sofőr ittasan vezetett, ezért akarták ellenőrizni. A járőrök rádión szóltak kollégáiknak, alkoholszondára lenne szükségük. Ekkor a négy utas közük kettő kipattant a járműből, szidni kezdték az egyenruhásokat és azzal fenyegették őket, kiirtják a családjukat. Végül hárman készültek nekik rontani, ám ekkor megérkezett a kisújszállási rendőrautó.

A kötekedők ezután visszaültek a kocsiba és elhajtottak. Abban az utcában tették le az autót, ahol laknak. Több ismerősük is az utcán volt, de a hangoskodásra további emberek is kijöttek a házakból, egyre többen lettek. Amikor a rendőrök a helyszínre értek, az egyik érintett rögtön rájuk támadt, két egyenruhásnak is könnyű sérüléseket okozott. Utastársai közül ketten ugyancsak bántalmazni akarták a járőröket, de nem sikerült nekik.

Az utcán lévők egy része eközben arra biztatta a csapatot, verjék meg a rendőröket, köztük a leghangosabb egy fiatalkorú volt, ő végül lökött is egyet az egyik rendőrön. A tömeg csak akkor húzódott vissza, amikor megérkezett az erősítés.

A három felnőtt vádlottal szemben – előzetes letartóztatásuk fenntartása mellett – végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott az ügyész. A gyanúsítottakat külön törvényben meghatározott intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének elkövetésével vádolják. Emiatt 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók. Az elsőrendű vádlottról kiderült, valóban ittasan ült volán mögé, emiatt a Karcagi Rendőrkapitányság külön eljárást folytat ellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik