Közélet

Életfogytot kapott a hátizsákkal fojtogató férfi

itelet(960x640)(1).jpg (ítélet, bíróság)
itelet(960x640)(1).jpg (ítélet, bíróság)

Méghozzá ténylegeset – azaz soha többé nem hagyhatja maga mögött a fegyház kapuit.

Tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék hétfőn azt a férfit, aki tavaly ősszel megölte volt élettársát Mohácson. Az ítélet nem jogerős.

A vádlott szeptember 4-én végzett egykori kedvesével, felkereste őt, majd a vasúti sínek mellett húzódó erdőbe mentek szeretkezni. A hátizsákja zsinórjával fojtotta meg áldozatát, mert nem tudott belenyugodni, hogy a nő már nem akar együtt élni vele. A történtek után elvette volt párja bankkártyáját.

A férfi nem először állt bíróság elé, többször elítélték már erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt. Emberölésben és – a bankkártya használatáért – készpénzt helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélésben mondták ki bűnösnek.

Büntetését egyébként „a három csapás” rendelkezés alapján szabták ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik