Közélet

Pár évvel megúszhatja Rezesová

Eva Rezesová, szlovák gázoló (rezesová, )
Eva Rezesová, szlovák gázoló (rezesová, )

A Blikk szerint elképzelhető, hogy nem áll meg az ittasság vádja.

A négy ember halálát okozó ittas járművezetéséért előzetes letartóztatásban lévő nő a nyomozati szakban azt próbálta bebizonyítani, hogy nem az alkoholtól volt bódult, hanem egy speciális gyógyszertől, amely ópiátszármazékot tartalmazott. Az erre vonatkozó indítványát az ügyészség elutasította, a bíróság azonban nem fogja, ott már most helyt adtak neki, vagyis elképzelhető, hogy az ügy súlyosbító körülményét védőjének sikerül „kiradíroznia” – írja a Blikk.

A szlovák nő BMW terepjárójával 2012. augusztus 21-én az M3-as autópálya 44-es kilométerszelvényénél ittasan és kábítószer hatása alatt állva fékezés nélkül csapódott bele az előtte haladó Fiat Puntóba.

A kisautó megpördült, felborult, majd felgyulladt. Négy utasából három szörnyethalt, a negyedik áldozat – bár súlyos sérülésekkel sikerült kimásznia a roncsból – két nappal az ütközést követően a kórházban elhunyt.

Ha Rezesová ittasan és bódultan karambolozott, akkor 5-10 évig, ha „tiszta fejjel”, akkor csak 2-8 évig terjedő börtönre számíthat – írja a Blikk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik