Közélet

Fizetnek a rendőrök az öngyilkosságot megkísérlő fiú szüleinek

Forint(1)(1)(960x640).jpg (Forint)
Forint(1)(1)(960x640).jpg (Forint)

D. Benjámin 2008-ban a fogdán felakasztotta magát. Túlélte, de súlyos károsodást szenvedett. Szülei kártérítési pert indítottak a rendőrkapitányság ellen. A bíróság most kimondta: hibáztak az egyenruhások.

Az akkor 16 éves fiút kisebb súlyú lopás gyanújával állították elő a lenti rendőrőrsön. Kihallgatása után a fogdára kísérték, ahol nem sokkal később a nadrágszíjára felakasztotta magát. Súlyos oxigénhiányos állapotba került, hetekig feküdt kómában, a mai napig szülei ellátására szorul – idézi fel a történteket a Bors.

A fiú szülei kártérítési pert indítottak a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság ellen, gondatlanságból elkövetett kötelességmulasztás címén – mondván, a rendőröknek el kellett volna venniük Benjámintól az övét.

A napokban a Pécsi Ítélőtábla jogerős ítéletében kimondta: a rendőrség ötven százalékban felelős a történtekért, azaz a szülőknek jár a kártérítés. Hogy mennyit követelnek a szülők, és hogy mit mond az ügyről a család ügyvédje, Magyar György, olvassa el a Bors oldalán!

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik