Közélet

A buszvezető hibázott, a forgalomirányítás korrigált

Amíg cserélhető műanyag táblák jelzik, melyik busz hová tart épp, addig bizony lesz olyan, hogy a buszvezető elfelejti kicserélni a viszonylatjelzőt. Van ilyen, senkit nem kell megkövezni érte. Ez akkor igazán kellemetlen, ha a várt busz csak óránként jár. Ám – amint azt Ferenc levele is bizonyítja – kis szervezéssel egy ilyen hiba is orvosolható. Csak akarni kell.

Pozitív csalódás ért vasárnap a 230-as busz vonalán. Családunk az Aquaworldbe tartott, gyereknapi mulatságra vittük a kiskorú gyerekeket. A Szegedi útnál vártuk a 230-as busz 9:16-os érkezését. (9:00-kor értünk oda.) Busz jött ugyan, de a 30A. 9:20-kor még egyszer áttanulmányoztam a menetrendet és észrevettem, hogy a 30A jelzésű busz nem érkezhet ebben az időpontban (óra 37-kor és 57-kor közlekedik).

Megerősített az, hogy megérkezett egy 30-as busz, amelynek a vezetőjét megkérdeztem, hogy mit tud a 230-asról. A buszvezető azt az információt adta, hogy a diszpécser szerint elindult a 230-as. Mondtam neki, hogy a 30A volt a megadott időpontban. A vezető említette: lehet, hogy a sofőr elfelejtette kicserélni a táblákat.

Ekkor döntöttem úgy, hogy felhívom az információs vonalat. Itt a hölgynek elmondtam, mi a problémám. Megkérdeztem, van-e lehetőség arra, hogy a következő 30A buszt a végállomásról átirányítsák az Aquaworldbe, mivel a 230-as busz óránként jár. A hölgy megértette, mi is történt és azonnal intézkedett. Kérte, hogy tartsam míg ő beszél a diszpécserrel.

Közben megérkezett a 30A busz. Felszálltunk, közben hallottam hogy a diszpécserrel beszél a hölgy, majd tájékoztatott, hogy a diszpécser felé a kérésemet átadta. Pár perc múlva láttam, hogy a sofőr beszél a belső telefonon, majd a végállomás előtt bemondta, hogy a busz az Aquaworldig közlekedik. Megköszöntem a sofőrnek a kitérőt.

Gondoltam, a sok rossz hangulatú levél között ez egy kicsit színesíti a híreket. Köszönöm a BKK ügyeletesének, a diszpécsernek, valamint a sofőrnek, hogy kollégájuk figyelmetlenségét korrigálták.

A poszthoz a BKV-figyelő Facebook oldalán tudtok hozzászólni:http://www.facebook.com/bkvfigyelo

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik