Közélet

Bíróság előtt a szexbotrányba keveredett börtönőrök

börtönőr (börtönőr)
börtönőr (börtönőr)

A férfi egy férjgyilkossal szűrte össze a levet. Erről kollégája is tudott.

Az ügy tárgyalása kedden kezdődött a Szegedi Törvényszéken, az egykori gyulai börtönőröket hivatali visszaéléssel és szolgálatban kötelességszegéssel vádolják. A vádirat szerint a volt bv-törzsőrmester előzetesben lévő nővel kezdett viszonyba még 2011-ben, aki több alkalommal elégítette ki orálisan – mindezt a zárka ajtaján lévő ételbeadó nyíláson, más néven tátikán át tette. Ezen felül csaknem húsz alkalommal közösültek a zárkaajtón keresztül. Kezdetben legalábbis: később – 2012 januárjától – a vádlott és fogva tartott partnere az intézet stúdiójában, az egészségügyi osztályon, a könyvtárban és a nő zárkájában is szeretkeztek. A viszonyról az érintett fegyőr egyik kollégája is tudott. Ő az ügy másodrendű vádlottja.

Az eset azután került a bírói tanács elé, hogy a nő kitálalt. Az asszonyt férje brutális megölése miatt  a közelmúltban jogerősen életfogytiglanra ítélték, ekkor mondta el,  az egyik körletfelügyelő szeretője volt.

A vádlottak a tárgyaláson nem tettek vallomást, a nő meghallgatásának idejére pedig zárt tárgyalást rendelt el Kónya Tamás főhadnagy, a bírói tanács vezetője.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik