Közélet

Milliókat hazudott össze a netes csaló

szamitogep(210x140)(7).jpg (számítógép, internet, )
szamitogep(210x140)(7).jpg (számítógép, internet, )

A fiatal rengeteg embert átvert, legalább 120-an utaltak neki pénzt.

A csaló egy internetes aukciós portálon keresztül igyekezett megszedni magát. Az első feljelentést egy nő tette, aki elpanaszolta, 45 ezer forintot utalt át egy bankszámlára, miután egy internetes oldalon megvásárolt egy számítógépet, ami azóta sem érkezett meg hozzá.

A nyomozók kiderítették, egy tolna megyei férfi áll az átverés mögött. A fiatalt csütörtökön vették őrizetbe. A rendőröknek elmondta, három bankszámlát nyitott, ezekre utalták a nem létező számítógépek és egyéb műszaki cikkek vételárát, a cél az volt, hogy személyes találkozó nélkül is le tudja bonyolítani az ügyletet. Security1987, udvzsolo, vagy diade70 – ezeken a neveken futott. A pénz megérkezett, ám a vágyott holmi nem.

A gyanúsított maga sem tudta megmondani, hány embertől csalt ki pénzt. 100 és 120 közöttire saccolta a sértettek számát. A kár milliós nagyságrendű, de a pontos összeg még a nyomozók előtt sem ismert.

A fiatal ellen üzletszerűen elkövetett csalás miatt indult eljárás. Jelenleg őrizetben van, és kezdeményezték előzetes letartóztatását is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik