Közélet

Előre szólnak: füstölni fog a metró

kálvin tér (kálvin tér, )
kálvin tér (kálvin tér, )

Valós tűzesetet szimulálnak a Kálvin téren.

A héten három napon füstpróbát tart a 4-es metró Kálvin téri állomásán a metróvonal építésével megbízott kivitelező cég – közölte Rónaszéki László, az V. kerület címzetes főjegyzője.

A “házi és hivatalos füstpróbát” kedden, szerdán és csütörtökön délután 2 órakor hatósági előírásra, a tűzoltóság mint szakhatóság bevonásával valós tűzesetet szimulálva végzik el – közölte. Ez a próba feltétele az állomás majdani átadásának, célja pedig az állomás hő- és füstelvezető rendszerének, valamint fő-szellőzőrendszerének tesztelése.

A próba során nagy mennyiségű, fehér színű, nem mérgező, vagyis – mint kiemelték – az egészségre ártalmatlan anyag kerül a légtérbe a peronszintről indulva, elérve a felszínt is.

A főjegyző közleményében hangsúlyozta, hogy a füst miatt nem lesz ok aggodalomra, nem kell majd jelezni a füstöt a próbába szakhatóságként bevont tűzoltóságnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik