Közélet

Van bizonyíték a szabadon engedett gyilkosokkal szemben

bilincs(210x140)(1).jpg (bilincs)
bilincs(210x140)(1).jpg (bilincs)

Valószínűleg hamarosan visszakerülhetnek börtönbe az ároktői bűnözők, akik idős embereket vertek össze és raboltak ki.

A négy borsodi férfi két áldozata bele is halt sérüléseibe, de négy év sem volt elég, hogy rájuk bizonyítsák a brutális gyilkosságot, ezért kerülhettek házi őrizetbe három hete. A Blikk azonban úgy tudja, több hónap csúszással végre elkészült a perdöntő DNS-vizsgálat. Az eredményt a július 2-i tárgyalásig hétpecsétes titokként kezelik, ám a lap úgy tudja, a helyszíneken talált vérnyomok és bőrfoszlányok elemzése egyes vádlottakra nézve kedvezőtlen eredménnyel zárult.

Már a politikusok is foglalkoznak az üggyel. A Fidesz-frakció kért „azonnali magyarázatot” Navracsics Tibor (47) igazságügyi minisztertől arra, hogyan sétálhattak ki a börtönből a rablógyilkosok. Varga István, az alkotmányügyi bizottság tagja egyenesen úgy fogalmazott: „Elég volt a bénázásból és a magyarázkodásból. Ha ilyen súlyú, élet elleni bűncselekményt követnek el, akkor igenis vagy soronkívüliség elrendelésével, vagy az ügyek áthelyezésével, de a kérdést azonnal meg kell oldani. Az a példátlanul felháborító, hogy négy év alatt Budapesten egy ilyen ügyet nem lehetett befejezni!”

A lap arról is beszámol, hogy az ároktői bűnbandát vagyonokért őrzik otthonukban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik