Közélet

Szamártámadás: kínok között halt meg az idős férfi

Farkas Csilla
Farkas Csilla

szerkesztő. 2013. 05. 16. 08:23

Az áldozat lányának a rendőrök azt tanácsolták, inkább ne nézze meg apja holttestét. Az állatok gazdája nem érzi magát felelősnek a történtekért.

Mint arról korábban beszámoltunk, két szamár végzett egy magyarszecsődi tanyán egy 65 éves férfival. Az álaltok súlyos sebeket ejtett a férfi testén, és leharapták a kezét. Valószínű, hogy a területüket féltették, ezért támadtak az arra motorozó nyugdíjas tűzoltóra.

A Bors információi szerint az idős férfi elképzelhetetlen kínok között halt meg. Lányának a rendőrök azt tanácsolták, inkább ne nézze meg apja holtestét. A gyászoló család szerint egyértelmű, hogy a szamarak tulajdonosa felelős a tragédiáért, úgy tudják, hogy a két állat már korábban is támadt emberre. Ráadásul a tanya kapuját – amelyen kiszöktek a szamarak – mindössze egy madzag tartotta zárva.

A tulajdonos a lapnak elmondta, nem érzi magát felelősnek a történtekért, és őt is nagyon megviseli a szörnyű eset.

A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2018. november 5.
Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 5-én.
MTI/Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.