Közélet

Áldozatnak tartja magát Szita Bence mostohája

Az asszony vallani akart. Azt állítja, bűnös, amiért nem tudta megmenteni a fiút. „Nem kértem a halált, nem vagyok torzszülött” – ezzel védekezett.

A bíró meglehetősen gyorsan végigért a vallomásokon, így megkezdődhet a harmadrendű vádlott, P. Erika meghallgatása. A tárgyalásvezető előre jelzi, szinte bizonyos, hogy a mai napon nem végeznek. A nőt még a másodrendű vádlott, Kertész József vallomása alatt hozták át a börtönből és vezették a tárgyaló elé, ahol Gyöngyi Sándor is várakozott, ám nem történt semmiféle konfliktus közöttük – derül ki a sonline.hu tudósításából.

P. Erika – aki társaival ellentétben nem vállalta arcát és nevét – azt mondta, vallomást akar tenni, majd kijelentette: bűnösnek érzi magát. A mondat második fele megdöbbentő: azért, mert nem tudott segíteni a gyereken. Az asszony egyébként olyan halkan beszél, hogy szinte alig hallani a teremben.

„Nem kértem a halált, nem vagyok torzszülött”

A vallomást végül a bíró ismerteti. Ebből kiderül, a felbujtás tényét elismerő részt a nő visszavonja, szerepét ugyanakkor elismeri. Ebből kiderül, hogyan ismerkedett meg a két férfival, hogyan adtak tippeket a gyilkossághoz, és azt is, Bogdán miképp ajánlkozott fel a „munka” elvégzésére. Az asszony beismeri, ő vitte el Bencét az ominózus presszóhoz, ahol megjelent mindkét férfi. Állítása szerint Bogdán azt mondta, itt az idő, hogy megoldják a problémáját.  Ő csak később jött rá, mire készülnek. „Nem kértem a halált, nem vagyok torzszülött” – ezzel védekezik. Azt mondta, a pénzt is csak azért adta Bogdánnak, hogy a férfi új életet kezdhessen.

Az érv, amiért részt kellett vennie a gyilkosságban, érthetetlen. Íme: mert Bogdán így akarta fedezni magát. „Tudott rólam mindent, megfenyegetett, ha be is viszik, bentről kicsináltatja még a családomat is” – hangzott a „felmentés”.

P. Erika azt mondja, az elsőrendű vádlott késsel kényszerítette, hogy Sántosra menjenek. A férfi a gyereknek azt hazudta, bulizni fognak. Közben megálltak egy benzinkúton, bort vettek, ezután mentek az erdőbe. Az elágazás előtt Kertész várta őket. Egy erdei úton mentek, aztán elakadt a kocsija a sárban. Bogdán kiszállt Bencével, hogy mutat valamit a fiúnak. Ő maradt a kocsiban. Ennél a résznél P. Erika elsírta magát.

Nem érti, a férfi miér ölte meg Bencét

Kertész is kiszállt a kocsiból – folytatódik a történet a nő elmondása alapján –,  már nála volt az ásó. Nem látta, mi történik a gyerekkel, később sem mrte megnézni.  Azt tudja, hogy földön feküdt, nem mozgott, majd Bogdán levetkőztette. Ő odament a ruhákért, majd visszatért a kocsihoz.  A két férfi akkor jött vissza, amikor megérkeztek a vadászok. Amikor elmentek, Bogdán csak annyit mondott: mehetünk haza. Ám a kocsi beleragadt a sárba, ki kellett tolni. Indulás előtt az elsőrendű vádlott még visszament a fák közé és kihozott onnan egy csomagot, melyet betett a csomagtartóba – Bence holttestét. P. Erika biztos benne, a gyerek akkor már halott volt. Ezután rejtették el másodszor a holttestet. Beszámolója közben is ellentmondásokba keveredett.

A nő állítja, sohasem volt róla szó, hogy hármasban szexeljenek. Elmondta, Bogdán korábban sohasem látta Bencét, így nem is tudja, miért támadt az ötlete, hogy megölje.

Bogdán védője viszont nem érti, ha védencét tényleg nem ismerte, honnan tudná a férfi, hogy néz ki a lakása, illetve honnan tud bizalmas részleteket magánéletéről. Az asszony erre már nem tudott felelni, ahogy arra sem, miért várta meg Bogdánt a hajléktalanszállón, ha egyszer ennyire elítéli, amit tett. Az elsőrendű vádlott védője szóvá tette, P. Erika vallomása alapján úgy tűnik, felebaráti szeretetből adott egy vadidegen embernek – aki leszólította őt az utcán – 192 ezer forintot.

A további észrevételekre, szembesítésekre már nem jutott idő, a bíró lezárta a tárgyalást. A per kedden, fél 9-kor folytatódik.

Társai ártatlannak tartják magukat

A per délelőtt 9 órakor kezdődött, a két férfi meghallgatása délután három óráig tartott, számos sokkoló részlet derült ki, felkavaró kijelentések hangzottak el.  Ahogy a rendőrségi eljárás alatt, a tettesek most is egymásra, illetve a nőre mutogattak. Ártatlannak vallották magukat

Bogdán József azt mondta, két vádlott-társa áll a bűntény mögött, ők eszelték ki, és ők végeztek a gyerekkel. Többször megemlítette, azért ment az erdőbe velük, hogy hármasban szeretkezzenek, csak megzavarták őket. Állítja, amikor elváltak, a gyerek még élt. Neki semmi köze a gyilkossághoz.


P. Erika
Fotó: MTI / Varga György

Utána Kertész Józsefet, az ügy másodrendű vádlottját szólították. Áldozatnak tartja magát, azt hangoztatta, a másik férfi fenyegette, kényszerítette őt, hogy vegyen részt ebben a szörnyűségben. Bogdánt pszichopatának nevezte, P. Erikáról pedig azt mondta, kielégülést látott az arcán a történtek után. Sokszor elmondta, visszament megkeresni a fiút, mert kórházba akarta vinni. Többször elsírta magát. „Olyan hang jött, mint amikor a kutya elkapja a kis őzikét” – fogalmazott, amikor arról beszélt, hogyan kínozta Bogdán a fiút. A tárgyaláson egyébként mindkét férfi számos ellentmondásba keveredett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik