Közélet

Meghaltok, magyarok! Rasszista romákat ítélt el a bíróság

Több év szabadságvesztést szabtak ki a sajóbábonyi ügy vádlottjaira.

Közösség tagja elleni erőszak és rongálás miatt ítélték el csütörtök délelőtt első fokon, a Miskolci Törvényszéken azt a kilenc sajóbábonyi vádlottat, akik három és fél éve különböző eszközökkel összetörtek egy autót, annak utasait pedig megtámadták. A férfiakra két és fél év, valamint négy év közötti, fegyházban vagy börtönben letöltendő szabadságvesztést szabott ki a bíróság. Az ítélet még nem jogerős.

Meghaltok, magyarok! Megölünk benneteket!

A Czibrik Attila tanácsvezető bíró által kihirdetett ítélet indoklása szerint a támadás során hangoztatott, magyarellenes (például meghaltok magyarok, megölünk benneteket!) mondatok miatt állt meg az ügyészség által megfogalmazott, közösség tagja elleni erőszak vádja. A legsúlyosabb büntetés 4 év, a legalacsonyabb büntetési tétel pedig két és fél esztendő, amelyeket fegyházban és börtönben kell letölteniük a vádlottaknak.

Ugyancsak őket terheli a perköltség, valamint az autóban okozott, 457 ezer forintos kár megfizetése is. Ezzel kapcsolatban elhangzott az is, hogy a férfiak alacsony jövedelműek, ugyanis nem rendelkeznek munkahellyel. Többen közülük visszaesőnek számítanak, vagyis már korábban voltak büntetve. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlottak – akik nyugodt arccal fogadták az ítéletet, de sem az arcukat, sem nevüket nem engedték közzétenni – pedig részben enyhítésért, részben felmentésért fellebbeztek.

Majdnem polgárháború

2009 novemberében csaknem polgárháborús helyzet alakult ki a Borsod megyei Sajóbábonyban, miután a Magyar Gárda és a Jobbik lakossági fórumot tartott a településen. A helyi romák fenyegetve érezték magukat, ezért elszabadultak az indulatok. Az akkori események nagy figyelmet kapott epizódja volt, hogy a város egyik pontján „őrséget álló” romák botokkal, kapákkal és egyéb kéziszerszámokkal felszerelkezve megtámadtak egy arra járó kocsit, amit összetörtek, utasait pedig megtámadták.

Nem sokkal később anemzetbiztonság szolgálatokat felügyelő miniszter szerint a rendőrség és a nemzetbiztonsági szervek együttműködése hatékony és jó volt Sajóbábonyban. Juhász Gábor szerint a szélsőjobboldali politikát folytatók a felelősek a történtekért.

Vona Gábor akkori véleménye szerint “tudatosan szítják és hergelik a cigányságot” a Magyar Gárda és a párt ellen. A településen tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kialakult helyzet “csepp a tengerben, pattanásig feszült a helyzet”, főleg Kelet-Magyarországon. A pártvezető nem fogott kezet a romák vezetőivel.

A magyar, mint a gárdista szinonímája

Az ítéletre közleményben reagált a Társaság a szabadságjogokért (TASZ). A jogvédő szervezet szerint súlyos jogalkalmazási félreértés történt. Jovánovits Eszter a TASZ romaprogramjának vezetője szerint a bíróság tévedett, amikor a történteket – az ügyészi váddal egyetértve – közösség tagja elleni erőszakként minősítette, és ennél fogva súlyosabb büntetéseket szabott ki, mint amelyek a törvényes minősítés esetén jártak volna és azt is aránytalannak tartja, hogy a vádlottak két évig ültek előzetesben. A gyűlölet-bűncselekmények, vagyis az előítélet által motivált bűncselekmények szigorúbb büntetését a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok védelme indokolja. Az elkövetők cselekményének indítéka nyilvánvalóan nem előítélet, hanem a rasszistáktól való félelem és azok elűzésének szándéka volt, ezért hiányzott a közösség tagja elleni erőszak megállapításának alapvető feltétele – áll a közleményben.

A romaprogram vezetője szerint hibázott a bíróság abban is, hogy „a magyar nemzet tagjai elleni” cselekményként határozta meg a történteket. Az eset körülményeiből, az előzményekből és a vádlottak vallomásaiból is világosan az következik, hogy az elkövetők általuk gárdistának vélt személyek autójára támadtak. A gárdisták csoportja, vagyis szélsőséges, cigányellenes személyek csoportja pedig nem azonosítható a magyar nemzet tagjaival, még akkor sem, ha az elkövetők a “magyar” jelzőt – mint a “gárdista” megjelölés szinonimáját – használták is a cselekmény elkövetése során.

A TASZ határozott véleménye, hogy cigányellenes csoportok tagjait nem védheti a rasszista cselekményeket szankcionálni hivatott gyűlölet-bűncselekmény tényállás, a bíróságnak a cselekményt tehát másként, enyhébb súlyú bűncselekményként kellett volna minősítenie – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik