Közélet

Előzetesben a szentendrei lövöldöző

Hiába bocsájtott meg neki az asszony, börtönbe került.

Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság pénteken M. Józsefet, aki április 26-án éjjel szentendrei otthonukban szóváltás közben többször meglőtte élettársát, majd autóval elmenekült – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.

Kállai Gábor elmondta, hogy a kényszerintézkedést egyelőre 30 napra rendelték el. A döntés egyik oka, hogy a gyanúsított tette elkövetése után megszökött, és ettől, illetve elrejtőzésétől a jövőben is tartani lehetne szabadlábon maradása esetén. A másik ok a bűnismétlés eshetősége, mivel M. József együtt él a sértettel.

A 49 éves M. József élettársát súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, jelenleg is ott ápolják. A Jaguarral menekülő férfit több mint száz rendőr kereste, szerdára hajnalban, egy bonyhádi ház udvarában fogták el. A fegyverét is megtalálták. Ügyvédje korábban azt mondta, hogy feladta magát, a Terrorelhárítási Központ azonban cáfolta ezt.

M. József ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Hiába a súlyos sérülés, a Blikk információi szerint M. József és meglőtt élettársa már kibékült, és biztosították egymást szerelmükről. Sőt, a nő a börtönben is rendszeresen látogatni fogja a férfit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik