Közélet

Bemutatkoztak az új budapesti Mercedes buszok

Ötven új autóbusz áll forgalomba szerdán Budapesten. A második generációs Mercedes Citaro buszok annak a 150 darabos flottának a részét képezik, amelyeket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megbízásából a VT Transman üzemeltet majd. A buszok kedd reggeli átadásán beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester is.

A Mercedesek májusban, júniusban és júliusban ütemezetten állnak forgalomba; az első 50 darab javarészt a XIII., XIV., a XV. és a XVI. kerület közlekedését segíti majd. Májustól új buszok járnak majd az 5-ös, a 9-es, a 25-ös, a 30A, a 104-es és 104A, a 105-ös, a 134-es, a 196-os és 196A, a 204-es, a 220-es, a 224-es, a 230-as és 234-es vonalakon.

A 100 százalékban alacsonypadlós Citarók az EEV környezetvédelmi kategóriába tartoznak, azaz fokozottan környezetbarát motorral szerelték fel őket. Minden busz légkondicionált, az utastájékoztatást pedig kívül mind a négy oldalon elhelyezett kijelzők, belül pedig TFT monitorok segítik. A buszok ajtói a végállomásokon automatikusan záródnak, így nyáron nem melegszik fel, télen nem hűl ki az utastér.

Bemutatkoztak az új budapesti Mercedes buszok 1

Citarók az Andrássy úton (MTI/Máthé Zoltán)

“A budapestiek megérdemlik, hogy a legjobb buszokkal közlekedjenek” – jelentette ki a sajtótájékoztatón Orbán Viktor, utalva arra, hogy a szakmai zsűri az új generációs Citarókat a 2013-as év buszává választotta. Az első és második generációs Mercedes Citarókból mintegy 30 ezret gyártottak összesen. Ilyen járművek közlekednek egyebek mellett Oxfordban, Ingolstadtban és Manchesterben.

Tarlós István arról beszélt, hogy a most forgalomba álló 150 autóbusszal érezhetően javul majd a főváros buszközlekedése. A főpolgármester megjegyezte: az elmúlt években a legrosszabb állapotú buszok helyett mintegy 100 darab használt, de jó állapotú alacsonypadlós járműveket vásároltak. (38 szóló Volvót, 25 csuklós Volvót, 31 első generációs Mercedes Citarót és 14 darab Van Hool buszt.)

A VT Transman összesen 159 buszt vásárolt, a fennmaradó 9 kocsi (5 csuklós és 4 szóló) tartalék, hogy a cég minden nap biztosítani tudja a 150 járművet. A buszokat üzemeltető VT Transman a BKV-val egyenértékű szolgáltató, amellyel a BKK 8 éves szerződést kötött. A VT Transman részvétele a budapesti buszközlekedésben az eddigi 8 százalékról 21 százalékra emelkedik.

Bemutatkoztak az új budapesti Mercedes buszok 2

Konvoj a Margit hídon (MTI/Máthé Zoltán)

Amint azt a rendezvényen mindenki megemlítette: Budapesten hét év után először állnak forgalomba új autóbuszok. Legutóbb három ütemben, 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban szerzett be a BKV 150 darab csuklós Volvo buszt.

A fővárosiak 55 százaléka utazik tömegközlekedéssel, közülük 40 százalék használja a buszokat. Ennek ellenére a buszállomány minősége csapnivaló: a BKV továbbra is több száz 20 évesnél idősebb buszt közlekedtet, 267 darab Ikarus 280-as 24 évesnél is idősebb. A mostani fejlesztések eredményeképpen is csak 40 százalék Budapesten az alacsonypadlós buszok aránya.

A buszok átadását követően több mint egy tucat Mercedes járta körbe a várost a Hősök tere – Andrássy út – Deák tér – Astoria – Erzsébet híd – Döbrentei tér – Attila út – Széll Kálmán tér – Margit körút – Margit híd – Szent István körút, Nyugati pályaudvar – Váci út – Fedinánd híd – Podmaniczky utca – Dózsa György út – Hősök tere útvonalon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik